Fotók: DM


Az ember ránéz a Kia cee'd-re és azt gondolja: úgy lenne az igazi, hogy egy ilyen kocsit bárki meg tudjon vásárolni magának. És miért is? Mert jó a mérete, családnak is teljesen megfelel, a motorteljesítménye, technikai tartalma elég a szokásos napi autózáshoz, a kocsi nem kíván a tulajdonosától vérlázító kompromisszumokat, a hibáival együtt lehet élni, illetve a sofőrök többsége észre sem veszi azokat. Ezért is adtam ezt a címet, amit egyébként nem én találtam ki, de eszmeiségével jól passzol a kocsihoz, mert egy régebbi családmodell autó tesztjénél szerepelt. Ha jól emlékszem 1989-ben jelent meg az akkor új, és épp e héten utoljára megjelent Autópiac újságban a teszt, amely az Aleko-ról szólt és Földvári Andris tollából fakadt. (Mielőtt köpködni kezdenénk amiatt, hogy, hogyan lehet egy Alekót a Kiához vetni, idézzük fel az akkori viszonyokat - nyugati autót még leginkább csak valutáért lehetett kapni, kezdtek beáramlani a használt nyugatiak, de még nem lehetett tudni, hogy lesz a szerviz, alkatrész ellátás, azt viszont tudtuk, hogy nem csak a nyugati autó volt drága, hanem a hozzávalók is. Volt viszont viszonylag olcsón új autó is, az Aleko - nagyon vártuk az új kocsikat a nyolcvanas években -, amely formailag egész pofás volt, modern autóépítési elveket valósított meg, igaz nem a legjobb minőségben, de itt volt. A mérete a többi szocialista kocsihoz képest baráti volt, tényleg családmodell lehetett volna, annak ellenére, hogy nem gyorsulta le a Lada Samarát az öreg, lefojtott, Peugeot eredetű Moszkvics motorjával). A lényeg, hogy a lényegi igények nem változtak egy családi átlagautóval szemben, legyen elég kényelmes, méretes, vigyen el a célomhoz úgy, hogy közben ne érezzem rosszul magam, a használata legyen egyszerű.

Úgy érzem a Kia cee'd ilyen autó, nem kérnek érte sokat, viszont korrektül adnak használati értéket. Ez különösen igaz az SW betűjelzéssel illetett kombi modellre, amely az akciós áron, 3,1 millióért a legolcsóbb a kategóriájában a piacon. A kocsi formaterve még mindig megállja a helyét, kiegyensúlyozott, időtálló forma. És ami talán még fontosabb, nagy utasteret rejt. Beülve tényleg nagy a hely elöl és hátul egyaránt. A hátsó lábteret több nagyobb kategóriájú autó is elirigyelhetné. Mondjuk nem kell csodálkozni, mert a forgalomba kívülről látva a cee'd-et észerevenni, hogy igazából elég nagy méretű autó.

Az ülések is kényelmesek, a formázásuk nem túl markáns, de szerencsére nem fárasztó bennük a hosszas utazás sem. A kárpitozásra, burkolatokra használt anyagok minősége jó, hogy konkrétabb legyek: jobb mint egy Chevroletben, de nem olyan kifinomult, mint mondjuk egy azonos kategóriájú Peugeot-ban. Amúgy mindent beburkoltak és elég csendes is a kocsi, így nem feltűnő az olcsóságra való törekvés. Az összeszerelés minősége is megfelelő. A praktikusságra sem panaszkodom. Sok a rakodóhely, nagy a kesztyűtartó, ha van könyöklőnk, abba is fér cucc, az ajtózsebek is tágasak. A tesztautó LX volt, a fapadot az L-jelenti, ebből hiányoznak kis praktikus holmik, de a lényegi elemek szerencsére maradnak - például nincs kesztyűtartó világítás, 12 voltos aljzat, mondjuk amim már fáj, hogy központi zár sincs. A csomagtartó az SW esetén hatalmas, bővíthető is persze és jó, hogy a padlójába raktak ki ügyes rekeszeket.

Tesztautónk az alapmotorral volt felszerelve, ami 1,4 literes, de esetünkben 109 lóerős - létezik egy 90 lóerős csökentett teljesítményű változat, amelynek a nyomatéka szintén 137 Nm, de korábban leadja. A motor a piacon szereplő 1,4 literes szívómotorok közül az egyik legjobb. Gázérzékeny, szépen húz és meglepően lendületesen képes mozgatni a nagy karosszériát. Persze, hogy ilyen kis élénk legyen, abban segít neki a rövid áttételezésű váltó, 90 km/h sebességgel haladva ötödikben közel 3000-et forog a főtengely. A rövidség folyománya, hogy egyesben kicsit még ideges a motor (ezért kíváncsi lennék a folytott változatra is, amelyben a nyomaték korábban ébred), és hogy autópályatempón már bizony pörög rendesen. Azonban ennek ellenére nem válik a zajszint elviselhetetlenné, sőt a 130-140 km/h utazótempó nyugodtan tartható.

Az autót vezetni jó. Bár a váltóutak hosszúak, a kormány műanyagja nem a legkellemesebb fogású, a kormányzás a középállás közelében kissé érzéketlen, de mindez pont a tolerancia határon belüli. A rugózás se nem feszes, se nem lágy, a keresztbordákat nem szereti az autó, a fekvőrendőröket viszont bírja. Kanyarokban a kocsi uralhatóan alulkormányzott, azaz besokallva a nóziját tolja a kanyar külső íve felé - jobban, mint az ötajtós verzió, a kombi hátsó rugói keményebbek. A felsoroltak miatt nem egy versenyautó, de talán nem is ezt várjuk el tőle.

Fontos a fogyasztás, amit még nem említettünk. Vegyeshasználatban 7 literből kijön az autó, bár az Autó-Motor tesztelői a tartós teszt Kiájukat 6 literre levitték. Nálam hét alá nem ment. Ha nem piánóban jártam, hanem igyekeztem, ráadásul csak városban, és a teljesítménycsökkentő légkondit is használtam (érezni a bekapcsolását, viszont jól hűt cserébe), akkor 9 literre sikerült felpofozni a fogyasztást. Ennyit számítanak a körülmények és a sofőr vezetési stílusa.