
Bár több újdonságot is bemutatott az Alfa Romeo a genfi autószalonon, a parádé sztárja vitathatatlanul a feltámadó Giulietta volt. Az régi-új modell – ahogy a gyár sajtóközleményében fogalmaztak – egy autóipari mítosznak állít emléket a márka centenáriumának évében. Mindez aligha túlzás, hiszen a Giulietta generációnyi autórajongó kedvence, álomautója volt az ötvenes években. Alighanem hasonló szerepe lesz most az új ötajtós, ferdehátú Giuliettának is, hiszen formavilága és technikája egyaránt kimagaslónak tűnik.
A modernkori Alfák stílusjegyeit – az orron a klasszikus hatalmas pajzsot, vagy épp a hátsó ajtó rejtett kilincseit – magán viselő kompakt a Mito-ra emlékeztet, ám annál jóval terebélyesebb. A Giulietta 4,35 méter hosszú, 1,46 méter magas és 1,80 méter széles. A sportos kompaktot kezdetben ötféle motorral, három benzinessel, és két dízellel kínálják majd. A gázolajosok közül az 1.6 JTDM 105, a 2.0 JTDM pedig 170 lóerőt ad le. A benzineseknél az 1,4-es turbó 120 és 170 lovas verziója nyitja a sort. A csúcsot a Quadrifoglio Verde belsőkhöz kínált, 235 lóerős 1750 TBi motor jelenti. Az összes motorhoz a három tengellyel készülő, kifejezetten nagy nyomaték átadására kifejlesztett hatfokozatú kézi váltó kapcsolódik. A MultiAir és a 170 lóerős 2.0 JTDM motorok duplakuplungos automata váltóval is megrendelhetők.
A forma és a teljesítmény mellett a Giulietta a felszereltség, valamint a biztonság terén sem vall szégyent. Az aktív biztonsági berendezések mellett a passzív elemek sora – így például VDC menetstabilizáló, a kettős fogazású aktív kormánymű, a Q2 elektronikus differenciálzár és a menettulajdonságokat az útviszonyokhoz igazító DNA-rendszer – garantálja a balesetveszély csökkentését. Az új modellben az alapfelszereltség része a DNA rendszer, a hat légzsák, a kettős előfeszítésű biztonsági öv, és az ostorcsapásszerű sérülések ellen védő aktív ülések. A kényelmi berendezések közül széria a kézi vezérlésű légkondicionáló, a 16 colos felnigarnitúra, az első elektromos ablakok és a fedélzeti számítógép.